Adott egy 24 éves fiatal nő, aki három évesen költözött családjával Vietnámból Magyarországra. Keveredik benne egy roppant szigorú és egy ettől sokkal szabadabb kultúra. Egy nő, aki részben családja iránt érzett tiszteletből jár a Corvinus egyetemre, egy nő aki 12 évesen napokra megszökött otthonról. Félig lázadó, félig hagyománytisztelő, teljes egészében idealista. Ismerjük meg jobban Trần Thị Ngọc Hà-t vagyis Háci-t, két kultúra gyermekét. Chào bạn!
Megjelent: 2019-09-07
Vágjunk a közepébe: Magyarországon volt-e előnyöd - hátrányod abból, hogy vietnámi származású vagy?
- Hatalmas súlyként éltem meg sokáig, mert konzervatívak a szüleim. Nem mehettem pizsama partyra, nehezen vagy egyáltalán nem engedtek bulizni. Szigorú kultúrából jön a családom, de ez egy szabadabb ország és társadalom. Nem alkalmazkodtak az itteni élethez és ez néha zavar. Sokáig lázadtam, ha meg akartam valamit csinálni, meg is tettem. Nem szóltam nekik, mert tudtam, úgysem engednék meg. Szüleimnek csak a munka van. Inkább állomásként tekintenek az országra. A lakásunknak is ideiglenes hatása van otthon helyett. 12 évesen sokat lógtam az iskolából, két napra el is szöktem otthonról. Felnőtt fejjel viszont már jobban irányítom az életem.
Erős kontraszt van a 12 évesen otthonról elszökő kislány és a most 24 éves Corvinuson tanuló nő között. Kereskedelem és marketing képzésen vagy. Miért választottad ezt az utat, ezt a szakot?
- Sok okot tudnék mondani. A családom szegénységből jött, egész nap dolgoznak és mindig is az volt az álmuk, hogy a gyerekeik egyetemre járjanak, amit ők nem tehettek meg. Ha nem mentem volna egyetemre, az számukra kudarc lett volna. A magyarországi vietnámi közösség nagyon erős, mindenki ismeri a másikat és egymás között mennek a pletykák, elmondják a véleményüket másokról. Ők is megszóltak volna engem és a családomat is. Tartoztam ennyivel a családomnak, ha már olyan sokat dolgoznak értünk és persze magamnak is. Már tudom, hogy az egyetem volt a legjobb döntés, mert úgy tanít meg fontos dolgokra, hogy azt közben észre sem veszem.
Akkor nem is szereted az egyetemet? Ha szinte muszájból mentél oda, akkor tud neked adni valamit?
- Szeretem az egyetemet, de nem nekem való. Viszont adott egy újfajta gondolkodásmódot és közben megnyílt előttem a világ, de nem ezzel a diplomával szeretnék elhelyezkedni. A vállalkozás vonz, ami lehet, hogy a szüleimtől örökölt tulajdonság. A testvéreim is vállalkozók és mindig is motivált ez a környezet.
Ezek szerint van már saját ötlet egy vállalkozáshoz?
- Van már egy ötletem, amiben 21. századi megoldásokat használnék, de többet nem mondok róla, mert kreatív dolog, amit más is megvalósíthatna. Az „Áll az alku-s” nyeremény pont jókor jött, mert pár évvel ezelőtt nem tudtam volna a pénzzel mit kezdeni. Most viszont itt az ötlet és megnyertem azt a pénzmennyiséget is, ami az induláshoz elég lehet.
A vállalkozást a szülőföldeden tervezed elindítani? Jártál már egyáltalán Vietnámban?
- Évente járok, de most pár év kimaradt, inkább a testvéreim jöttek Magyarországra, ők ott élnek. Legutóbb viszont azt láttam, hogy hatalmas változás megy végbe az országban. Vietnám fejlődő ország és ott sokkal többet el tudok érni 2 év alatt, mint Magyarországon 20 év alatt. Emelkedik a piac, fejlődik a térség, ezért is nagy lehetőség.
Akkor akár oda is költöznél? Be tudnál oda integrálódni?
- Úgy érzem, nem tudnék Vietnámban élni. Teljesen más kultúra, nagy különbségek, magas elvárások, nyomás, megfelelési kényszer. Ők ezt szokták meg, de én már ettől szabadabb szellemű vagyok, és máshogy látom a világot.
Szóval itt éled az életed, de ott csinálod meg a vállalkozást. És az álmaidat hol éled? Vannak álmaid?
- Van, de sokáig féltem tőle. Kiskorom óta megvan, csak olyan nagynak, lehetetlennek tartottam, hogy sokáig azt gondoltam, ez csak gyerekes álmodozás, majd elmúlik, ha felnövök. Felnőttem és nem múlt el. Bárhogy is hangzik, de szeretném megváltani a “világot” vagy legalább egy részét. Jobbá tenni mások életét, olyat tenni, ami érezhetően segít másoknak. Az ötletem, amire a vállalkozást szeretném felépíteni, az is ehhez vinne közelebb.
Ekkora álom megvalósításához sok erő szükséges. Ezek szerint ez megvan Benned.
- Sikeres akarok lenni, de nagyon félek a kudarctól. Évekig el sem fogadtam a kudarc lehetőségét. Ezért beértem kisebb sikerekkel, mert akkor a kudarc is esélytelenebb volt. Nem ragadtam meg a nagyobb lehetőségeket az életemben, de ekkor jött az egyetem. Nagy pofon volt nekem és kudarcok sorozata. A saját kis világomban a legjobb voltam, jó tanuló a gimiben, erős személyiség a társaságomban. Az egyetemen viszont azt éreztem, hogy mindenki jobb nálam. Körbevett rengeteg talpraesett, életrevaló fiatal, akik haladtak a céljuk felé. Azt éreztem, hogy mellettük csak kullogok és lusta vagyok.
Ha ilyen erős Benned a félelem, akkor hogyan tovább? Sakk matt, vagy legyőzöd?
- Sokáig úgy gondoltam, hogy Magyarországról egy ilyen kis ember, mint én, ugyan mit tehetne azért, hogy jobb legyen a világ. De arra jöttem rá, hogy miért ne sikerülne. Kishitű voltam és pazaroltam az időmet, mert mindig kifogásokat gyártottam, hogy mit miért ne csináljak, miért nem érnék el semmit. Viszont volt egy pillanat, amikor minden megváltozott bennem. Az utcán történt, álltam az esőben és szinte “rám szakadt” a felismerés. Jött bennem akkor egy mondat, amit őrzök: A kudarc nem baj, az élet része, tanulok belőle és általa jobb leszek. Nem élet az élet kudarc nélkül és ezt el kell fogadnom. Most már eszerint próbálok élni. Elfogadtam magamban, hogy egy sikerre éhező ember vagyok, akinek fontos a családja, a személyes boldogsága és az álmai is.
Egy 24 éves nő, aki meg akarja váltani a világot vagy legalább egy részét… de minimum pár millió ember életét. Nagy álom? Nagyon nagy! Sikerülhet neki? Szerintem az már nem lényeg ebben a történetben, csakis az, hogy megpróbálja. Küzd érte, elhiszi és halad az útján. Jó példa mindannyiunk számára, akik halogatnak, kishitűek vagy nincs mellettük támogató környezet. „Szakadjon” ránk is a felismerés és bármilyen kis dolgot is, de tegyünk egymásért, a másikért. És persze: Hajrá Háci!
Tạm biệt!