Szegeden született, Orosházán nőtt fel, most pedig Békéscsabán magasépítőnek tanul a Vásárhelyi Pál Szakgimnáziumban. Folyamatosan „beleütköztem” ha a békéscsabai diákságról volt szó, így hát egyre kíváncsibb lettem, hogy kicsoda is pontosan Puskely Gergő.
Megjelent: 2017-05-27
Ha a békéscsabai diákéletről van szó, akkor elég gyorsan előkerül a neved. Összegeznéd, hogy eddig milyen szervezetekben és posztokon voltál?
- A békéscsabai diákönkormányzatnak (Dök) vagyok az elnöke, második ciklusomat töltöm jelenleg, ami most telik le. Féléves ciklusok vannak, szeptemberben szeretnék még egyszer elindulni az elnökségért. A vízműben voltam diákpolgármester jelölt, voltam kampányfőnök, stábtag, diáknapokon zsűrielnök. Próbáltam felpörgetni a vízmű diákéletét amennyire tudtam.
A Dök-ben milyen szemlélettel dolgozol?
- Ami régi, de jó és érték, az maradjon továbbra is meg, de emellett újdonságokat is kell behozni a diákéletbe. Az idei évben háromszor annyi programunk volt, mint tavaly. Kreativitással sikerült megoldani és sokat segített nekünk a városháza és a támogatók is. Örülök neki, hogy a régi programok mellett tudunk újakat is felmutatni.
Sok időt, energiát vihet el az elnökség. Hogy sikerült emellett felkészülni az érettségire?
- Nem mondom azt, hogy halálra tanultam magam. Én úgy fogtam fel, hogy a lényeg az, hogy tizenkét év alatt mit tanultunk, úgyhogy különösebben nem izgultam rajta és nem tanultam sokat.
Számodra a pohár félig üres vagy félig teli?
- Realista vagyok. Ha látom, hogy a csapat rossz felé megy, akkor nem köntörfalazok, megmondom, hogy gyerekek ez rossz. Nem tudok szépíteni, de azonnal arra gondolok, hogy hogyan lehetne ebből jót csinálni. Szóval alapjáraton pozitív vagyok, bár ebben sokat segítenek az optimista barátaim is, hogy így maradjon.
Tehát átlátod az alapszituációt, elismered, ha az rossz, de pozitívan állsz hozzá. Volt már, hogy tudtál fordítani egy vesztesnek tűnő helyzetben?
- A diákönkörmányzatba való legelső jelentkezésemkor nem vettek fel. Ezután indultam el diákpolgármester jelöltként. Éreztem, hogy jól haladunk, de az eredmény nem lett igazán jó. Nem ment el ekkor sem a kedvem és újra jelentkeztem a Dök-nél, ekkor felvettek, egy év alatt lépegettem a ranglétrán és elnök lettem.
Szóval nem vagy az a feladós típus. És felkérések miatt vagy benne ennyi dologban, vagy igazából élvezed csinálni?
- Élvezem. Általános iskolában nem igazán találtam a helyem. Néha érettebbnek éreztem magam, néha éretlennek, nem tudtam egyszerűen azonosulni az otthoni közeggel. Amikor Békéscsabára jöttem tanulni, akkor volt bennem egy fordulat. Ekkor találtam meg önmagam, ekkor jött az indíttatás, hogy minél több dologban akarok benne lenni, alkotni akarok, lehetőleg valamilyen maradandót a diákságon belül.
Korodat tekintve akkor ez egy viszonylag gyorsan meghozott, célirányos döntés volt. Mindenben ilyen gyorsan tudsz dönteni?
- Sokszor attól függ, hogy milyen állapotban vagyok és miben kell dönteni. De általában gyorsan és határozottan meghozom. Sosem bánom meg a döntésemet, még akkor sem, ha nem úgy sül el, ahogy gondoltam. Inkább megpróbálom alakítani, megváltoztatni menet közben, hogy mégis jól jöjjek ki belőle.
Pedig egy sikerorientált fiatalnak tűnsz, hogyhogy nincs Benned megbánás ilyenkor?
- Hiszem azt, hogy nincsenek véletlenek, minden okkal történik. Ha egy döntésem végeredménye a jelenben akár negatívan is érint, arra gondolok, hogy a jövőben ebből akár előnyöm is származhat.
Ez is egy érték, amit a családból hoztál?
-Igen és a családom is pozitív. A legrosszabb időben is ott vannak és segítenek. Anyáék azon vannak, hogy úgy mond „jobbak legyünk” húgommal, mint ők. Hogy mi ne kövessük el azokat a hibákat, amiket esetleg ők elkövettek.
Küzdő típus lehetsz, de hogyan érintenek a veszteségek?
- Amikor Békéscsabára költöztem, akkor volt bennem egy kis veszteség érzés, hisz az akkori barátaimmal nehezebben tartottam a kapcsolatot, a megszokott életem teljesen megváltozott.
Akkor a halállal még nem volt közeli találkozásod. Személy szerint hogy állsz hozzá?
- Egy filmben mondták, hogy: a halál csak egy új kaland kezdete. Aki meghal, annak már mindegy, hogy mi történik itt a Földön. Hiszek valamiféle túlvilágban, reinkarnációban. Azt nem tudom elképzelni, hogy meghalsz és akkor vége, nincs tovább. Abban sem hiszek, hogy egy felsőbb erő megteremtette a világot és azóta csak nézi.
Ha nem hiszel a passzív istenképben akkor szerinted ez a felsőbb erő segíti az emberek életét vagy irányítja?
- Szerintem csak segíti. Abban hiszek, hogy mindenkinek van egy sorsa, de hogy hogy jutunk el oda, azt az utat mindenki maga tapossa ki és választja meg. Lehet ugyan egy „telefonos segítség”, hogy a fentiek támogassanak. Baráti társaságban is szoktunk elmélkedni „istenről”. A negyedik sör után rendszerint feljön témába és elmondjuk egymás világnézetét, akár tanulunk is a másiktól. Sokat gondolkodtam azon, hogy hogyan lehet valaki halhatatlan? Az lesz halhatatlan a Földön, aki maradandót alkot, még ha kis közösségekben is.
Erősen beszélsz a hitről, ezek szerint ez fontos része az életednek?
- Azt gondolom, hogy a hit nagyon fontos. Ha egy ember hisz abban, amit csinál, akkor sokkal jobb eredményt érhet el. Egyszerű példát mondok: garabonciás napokon próbáltam a csapatnak hitet adni, hogy lássák maguk előtt, amit el akarunk érni, megteremteni és így az meg is tudott valósulni. Azt vettem észre magamon, hogy ha erős a hitem a felső erőkben, akkor sokkal jobban teljesítek.
Említetted, hogy a szüleid próbálnak nagyon megóvni, hogy ne kövesd el a hibákat. Ez mennyire sikerül Neked?
- A hiba nem egy rossz dolog, hanem egy lecke, amiből tanulni lehet. Elkövetem néha a hibákat, de néha el kell követnünk őket.
A mostani diákságra nem igazán jellemző a tudatosság. Te, mint a generációd egy tagja, hogy látod ezt a helyzetet és mi lehetne a kiút ebből az állapotból?
- Azt láttam magam körül, hogy sokan úgy élnek, hogy „majd lesz valami”. Azért szeretnék tenni, hogy ez a gondolatmenet megváltozzon a diákságon belül és az inaktivitást felváltsa az aktív hozzáállás. Azt érzem, hogy a generációm nem boldog. Sokszor önmaguk, sokszor a társadalom emel olyan falakat, elvárásokat, amiket nem tudnak megugrani. És mikor nem sikerül megfelelni ezeknek az irreális elvárásoknak, akkor kezdeti depresszióba tudnak esni. Még a sikernek sem tudnak örülni és a dicséretet is nehezen fogadják. Sokan azt mondják, hogy sablon fiatalság, sablon ruhákkal, sablon természettel, de én azt látom, hogy ha megismered őket, minket, akkor kiderül, hogy minden fiatal teljesen más, egyedi és értékes. Csak sokszor nem merik magukat felvállalni. A tanároknak és a szülőknek van oroszlánrészük abban, hogy a diákok, a mostani generáció ne legyen ilyen zárkózott. A tanároknak támogatniuk kell a rendezvényeket, hogy a diákok a sok tanulás mellett tudjanak kikapcsolódni és megélni a fiatalságukat, a szülők pedig igenis engedjék el néha őket. Akár még szólhat is a szülő, hogy mozduljon ki a gyerek, ne csak a telefonon lógjon, mert ha elkezd közösségben részt venni, akkor rákap az ízére. Persze mindezt ésszel és az arany középutat megtartva.